Gyereket szültél, mikor már közel vagy az ötvenhez! Miben gondolkodtál? dorgáltak a rokonok a telefonban.
Negyvenhat éves vagyok. Egy hónapja világra hoztam ikreket egy kisfiút, Tamást és egy kislányt, Zsófit. Nincs szó, ami leírná, mit érzek, amikor rájuk nézek. Boldogság, öröm, könnyek, melegség belül. Olyan, mintha szétpattannék a boldogságtól.
De anyám és a nővérem sem jött el a kórházba, amikor hazahoztuk őket. A férjem családja is úgy tett, mintha nem is történt volna semmi. Mindez csak a korunk miatt.
Régen nem gondoltam a gyerekekre, őszintén. Fiatal voltam, élveztem a gondtalan életet, buliztam, jártam éjszakába. Mi kell még egy lánynak a boldogsághoz? Koktélok, udvarlók, késő esték. A lelkem énekelt az örömtől.
Aztán huszonkét évesen találkoztam Bélával. Olyan bájos volt szakáll, szemüveg. És ahogy viccelődött! Persze, a lányok rajongtak érte, de engem választott. Bevallom, jót tett az önbizalmamnak. Bélának volt lakása, autója, családi vállalkozása. Szülei több ruhaboltot üzemeltettek a városban, jó pénzt kerestek.
Azt hittem, megtaláltam a hercegem a fehér lovon. Béla volt a jegyem a gondtalan élethez. Már álmodoztam a lagziról, a gyönyörű ruháról, a mézeshetekről, talán Horvátországba.
De Bélának ez nem volt komoly kapcsolat. Egy hónapot éltem nála, aztán kicserélte a zárat, és kidobta a cuccaimat, mikor éppen körmöshöz mentem. Csak annyit mondott: Különböző világokból jöttünk, nem illünk össze. Mintha nem is lány lennék, hanem egy cipő, amit nem lehet felhúzni!
Ezután nagyon megviselt. Tizenöt kilót fogytam, úgy néztem ki, mint egy kísértet. A hajam hullott, parókát vagy sapkát hordtam. Persze, az egészségem is megsínylette. A gyors fogyás megpecsételte a női egészségemet. Műtét, gyógyszerek, füvek, mindent kipróbáltam. Hiába.
Így a karrieremre koncentráltam. Imádtam körmöket csinálni, így műkörömkészítő lettem. Szerencsére volt elég vendég, jól kerestem. Felvettem egy hitelt, vettem egy kis kétszobás lakást. Aztán félretettem egy autóra is. Harminchárom évesen megvalósítottam az álmom saját szalon. Fiatal lányok dolgoznak velem.
Két éve találkoztam Andrással. A közelben dolgozott, egyszer bejött aprót váltani. És újra szerelmes lettem. Hamar összeköltöztünk, összeházasodtunk. Persze, a gyerekekről is beszélgettünk.
Nem sikerült, a korunk miatt. Így mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttem. Mindig imádkoztam, hogy Isten adjon egy gyermeket, hogy a legjobb anya lehessek.
És meghallgatta az imámat. Egészséges ikreket szültem, a szülés is könnyen ment.
Megőrültél? Milyen gyerekek ennyi idősen? Gondolkodtál egyáltalán? kiabált anyám a telefonba.
Istenem, nekem már unokák lesznek hamarosan, te meg most szülsz? Nővér, túl öreg vagy ehhez! ordított a nővérem.
Senki sem támogatott minket. Így a kórház előtt csak András és egy fotós várt ránk. Készítettünk pár emlékfényképet, aztán hazamentünk.
A gyerekeknek már egy hónapja. Se anyám, se a nővérem nem akar eljönni látogatóba. Azt mondják, megszégyenítettem őket az egész város előtt. Mert úgy mertem gyereket szülni ebben a korban.
De vajon bűn szeretni a családot? Vajon bűn vágyakozni az örömmre?
