Ma este fáradtan értem haza a munka után, a gondolataimban a holnapi megbeszélés és a vacsora előkészítése. Egyszer csak megszólalt mögöttem egy hang:
Elnézést! Kovács Zsófia?
Megfordultam. Egy fiatal nő állt előttem, mellette egy hatéves fiú. A hangja bizonytalan volt, de a tekintete határozott.
Én Szilvi vagyok mondta , és ez az unokája, Benedek. Már hat éves.
Először azt hittem, valami rossz vicc. Sem ő, sem a gyerek nem volt ismerős. A meglepetés szinte kábított.
Tessék? Biztos nem téved? kérdeztem rekedten.
Szilvi magabiztosan folytatta:
Nem, nem tévedek. A fia Benedek apja. Sokáig hallgattam, de most úgy éreztem, tudnia kell. Nem akarok semmit. Itt a számom. Ha szeretné megismerni, hívjon.
Azután csak ott hagyott, én pedig a járda szélén állva szorongattam a cetlit. Azonnal felhívtam Gergőt, az egyetlen fiamat.
Gergő, ismertél valaha egy Szilvit? Van egy gyereked?
Anyu, ne viccelj Röviden jártunk. Furcsa lány volt, aztán állította, hogy terhes. Nem tudom, igaz-e. Aztán eltűnt. Kétlem, hogy az én fiam lenne.
A szavai összezavartak. Mindig hittem benne. Egyedül neveltem, két állásból tartottam fent, hogy jól élhessen. Tiszteletreméltó szakember lett, de családja nem lett. Sokszor beszéltünk gyerekekről, én pedig vártam az unokákat. És most hirtelen egy unoka bukkant fel a semmiből.
Másnap felhívtam Szilvit. Nem tűnt meglepettnek.
Benedek hat éves, áprilisban született. Nem, nem csináltatok tesztet. Tudom, ki az apja. Terhesség alatt szakítottunk. Nem kerestem Gergőt, mert egyedül is megvoltak. A szüleim segítenek. Jól élünk. Csak Benedekért jöttem: megérdemli, hogy ismerje a nagymamáját. Ha akarja, része lehet az életünknek. Ha nem, megértem.
Letettem a telefont és sokáig hallgattam. Gergő kételyei zavartak, de Benedek tekintetében valami ismerőset láttam. A mosolya, a mozdulatai. Vagy csak a vágyam játszott velem, hogy legyen unokám?
Aznap este az ablakból bámultam ki az éjszakába, emlékezve a reggelekre, mikor iskolába vittem Gergőt, a közös vacsorákra, az első napjára. Valóban otthagyott egy terhes nőt? Vagy Benedek nem is az övé?
Mégis, furcsa melegség öntött el Benedekre gondolva. És harag érzettem magam iránt a kételyeim miatt. Gergő születésekor sem kértem bizonyítékot. Miért kéne most Szilvitől? Miért nem tudok egyszerűen hinni?
Nem hoztam döntést. Nem hívtam vissza. De ahányszor arra jártam, figyeltem az arcokat. Nem tudtam, Benedek az unokám-e. De nem tudtam elfelejteni. A nagymama álma nem hal meg ilyen könnyen. Talán egyszer még felhívom azt a számot. Akár csak azért, hogy lássam azt a fiút, aki nagyi-nak hívott.
A család néha nem vérről, hanem szívről szól. És ha megnyílunk az ismeretlen felé, a legszebb meglepetések érhetnek.
