Már három éve, hogy váltunk a férjemmél, aki egykori iskolás báratám érdekében elhagyott. Egy benzinkuton találkoztunk, és nem bírtam abbahagyni a mosolygást.
A férjem a vetélésem után hagyott el a legjobb báratám érdekében három év múlva találkoztam velük egy benzinkuton, és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak
Amikor a férjem elkezdett tólnóm távolodni, a legjobb báratámhoz fordultam vigaszért. Azt mondta, tulźok. Kúderült, hogy nem. De három év múlva a sors megengedte, hogy lássam, mi lett a csalódásukból. Mindig azt hittem, hogy a megcsalás másokkal történik olvasol róla drámai sztorikban az interneten, vagy családi vásorákon suttogják. De nem velem. Biztos nem velem. Öt évig épültünk Károlyval egy közös életet. Nem volt luxus, de a miénk volt esték filmnezéssel a kanapén, vasárnapi reggelek kávézásokkal, viccek, amiket csak mi értettünk. És ezalatt ott volt Bori a legjobb báratám az iskolából, a testvérem mindenben, csak vér szerint nem. Minden fontos pillánatban mellettem állt, még az esküvőmkör is, mikor állt mellettem, mint koszorúslány, fogta a kézem és örömében sírt.
Amikor teherbe estem, azt hittem, ez csak egy új fejezet tökéletes életünkből. Aztán Károly megváltozott. Először csak apróságok többet maradt munkában, a mosolya már nem érte el a szemeit. Aztán minden rosszabb lett. Alig nézett rám. A beszélgetések egyhangúvá váltak. Éjszakánkon háttal feküdt, mintha meg se létezném. Nem értettem, mi történik. Kimerült voltam, a terhességem alatt próbálva megjavítani, ami köztünk összerömbölt. Ezért Borit kerestem fel.
Nem tudom, mi folyik itt suttogtam a telefonba, a sátétban összekucorodva, míg Károly nyugodtan aludt mellettem. Úgy érzem, mintha már el is hagyott volna.
Eszter, tulreagálod mondta gyengéden. Szeret téged. Csak stresszel.
Bárt hinni neki.
De a folyamatos fészák az alvástalan éjszákák, a szorongás, a magány, hiába voltam házas összetört. Aztán egy reggel ébredtem, és éreztem a tompa hasfájást. Estére már a kórházban voltam, néztem az orvos ajkát mozogni, de egy szot sem hallottam. Nincs szivverés. Nincs babá. Azt mondják, a gyász hullámokban jön. Az enyém lavinaként zuhant rám. A vetélés összetört, de Károly? Ó már elveszett volt. A kórházi ágy mellett ült, hídégen, csöndben, nem fogta meg a kézem, nem mondott egy vigasztaló szot sem. Csak ült, mint aki a buszt várja, nem pedig egy elvesztett gyerkőcöt gyászol. Egy hónap múlva végre kimondta a szavakat, amiket hetek óta gyakorolhatott.
Már nem vagyok boldog, Eszter.
És ennyi volt. Magyarázat nélkül, érzélmek nélkül. Üres szavak.
A nap, amikor Károly elment, nem hozott dühöt, sohájokat, könnyeket. Csak jágér csöndet.
Már nem vagyok boldog, Eszter.
Ablakot pislantottam, ahogy vele szembe ültem a külonálló asztalnál. Szavai kőként nehezedtek a mellemre.
Mi? re
